általános és fitnesz angol nyelv

Kapcsolat

Ha érdeklődnél az elérhető időpontokról vagy bármi egyéb kérdésed van a közös angoltanulással kapcsolatban, a mate.noemi kukac gmail.com címen bármikor elérsz.

Ha az első érdeklődő e-mailedben megírod azt is, hogy mikor érsz rá angolozni (délelőtt, kora délutáni időpontok vagy késő délutáni, esti időpontok, illetve melyik napokon), már lehetséges időpontajánlatokkal együtt tudok válaszolni az üzenetedre.

A nulladik óra

Ha sikerült olyan időpontot találni, amikor mindketten ráérünk angolozni, egy “nulladik” órával kezdünk, ami egy szintfelmérést jelent. Nagyjából 20-30 percig szokott tartani, megnézem, hogy milyen szinten vagy, faggatózom egy kicsit angolul és magyarul egyaránt. Megbeszéljük, hogy mik a céljaid, mennyi időt tudsz rászánni, milyen extrákat kell figyelembe venni, illetve megnézzük, hogy tudunk-e együtt dolgozni.

Helyszín

Leginkább Skype-os formátumban, szóval ki éppem hol tartózkodik, bizonyos időpontokban pedig a 11. kerületben, a Móricz Zsigmond körtértől pár percnyire.